Egy kutatópáros – Prof. Stuart Hameroff amerikai aneszteziológus és Sir Roger Penrose angol fizikus – egy forradalmian új feltételezést jelentett be a tudat és a test kapcsolatát illetően. Véleményük szerint agyunk egy olyan kvantumszámítógép, amely a kvantummezőn keresztül folyamatosan kapcsolatban áll egy univerzális tudatossággal, ennek biológiai eszközeként pedig az úgynevezett mikrotubulusokat jelölik meg. Ezek a sejtalkotó mikro csövecskék méretüknél és szerkezetüknél fogva valóban alkalmasak arra, hogy kvantumfolyamatokban vegyenek részt – a kutatópáros szerint – interaktív módon is.
Hameroff egyébként mindennaposan praktizáló aneszteziológusként gyakran regisztrált halálközeli élményeket (HKÉ), amelyekben a testelhagyás példátlan tapasztalásaira keresett magyarázatot. Véleménye szerint ilyenkor – vagyis a testi és agyi funkciók hiányában – a tudatosság kvantumszinten „beolvasódik” az univerzális tudatba, ahol örökké is képes létezni. Az újraélesztésnél pedig ennek a fordítottja játszódik le, számítógépes hasonlattal az újra induló agy egyfajta szofterként „boot-olja”, vagyis tölti vissza magába a kvantum-mezőből a személyes tudatot, ami a mi megélésünk szerint, újra a szokott testi érzékeléseinek világában tölti a létét.

Can our brains help prove the universe is conscious? | Space

Ez az elmélet a klasszikus felfogású tudóstársadalomban – érthető módon – óriási ellenállást váltott ki, pedig, mint látni fogjuk, nagyon sok más megfigyelés is mellette szól. A hipotézis mellé állt többek között Robert Lanza az Advanced Cell Technology kutatója is, azt egy újabb – sok tudós által – szintén nehezen elfogadható elmélettel kiegészítve. Lanza szerint a testet elhagyó tudat egyenesen egy párhuzamos univerzumba lép át, vagyis nem meghal, hanem egyszerűen környezetet vált. Tudni kell, hogy a párhuzamos univerzumok – vagy alternatív valóságok – létezését egyre több tudós feltételezi, mind a kozmológia, mind a részecskekutatás, mind pedig a tudományos parapszichológia berkeiben.

 

FORRÁS:

StuartHameroff  és RogerPenrose (2014): Consciousness in the universe: A review of the ‘Orch OR’ theory, Physics of Life Reviews, Volume 11, Issue 1, March 2014, Pages 39-78

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1571064513001188

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram