Az antidepresszánsok mellékhatásai 1

This post is also available in: English (angol)

A gyógyszercégek a mellékhatásokat letagadták, vagy csak nagyon kis arányról beszéltek, az orvosoknak nincs meg idejük és kedvük formanyomtatványokat kitöltögetni és postázni.
Angliában negyven éve működik a Yellow Card-rendszer, amely elvileg kötelez minden orvost a mellékhatások jelentésére. A rendszer sokszorta hatékonyabb, mint más országok mellékhatás-figyelő rendszere, de még ezt is sok bírálat éri, mert nem képes a mellékhatásokat a maguk teljességében regisztrálni. A rendszer fenntartói úgy becsülik, hogy a súlyos mellékhatások 10-15 százalékáról tesznek jelentést, de Charles Medawar és Andrew Herxheimer (2003/2004) a Yellow Card-rendszer adatainak részletes elemzése után a jelentési arányt egy százalékra becsülték.
Paul Flynn 2004-es oknyomozó írásában írja, hogy a Yellow Card adatbázisa szerint az egyik leggyakrabban használt fájdalomcsillapítóval, a paracetamollal (Coldrex, Neocitran, Panadol, Rubophen) kapcsolatban Angliában 40-50 halálesetet jelentenek évente, a valóságban azonban ez a szám évi 500-600. További gond, hogy az orvosok sokszor a gyógyszergyáraknak jelentik a mellékhatásokat, amelyek viszont már átkódolják a Yellow Cardnak továbbküldött jelentést, például véletlen túladagolásnak tüntetik fel az öngyilkosságot. A sérülésről és mérgezésről beküldött adatok 80 százaléka gyógyszercégektől származik, míg az összes Yellow Card-jelentésnek csupán 17 százaléka érkezik a gyógyszercégektől. Ez arra utal, hogy az öngyilkosságok egy részéből valószínűleg baleset és túladagolás lesz (Herxheimer és Mintzes, 2004).

Ahogy az emberek megélik

A BBC Panoráma sorozatában 2002. október 13-án sugározták A Seroxat titkai című műsort; 4,4 millió ember nézte, a műsoridő alatt 65 ezer telefonhívás és 1374 e-mail érkezett, a Charles Medawar által fenntartott ADWEB-en (www.socialaudit.org.uk) 124 ezer látogatót regisztráltak. (Hasonló fórumot indítottam el a www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu oldalon.) A telefonok és e-mailek 16 befejezett és 47 megkísérelt öngyilkosságot jeleztek. A Panoráma ezután felmérést végzett 229 Seroxat-szedő ember körében: 83 százalékuk tapasztalt megvonási tüneteket, 44 százalék tűrhetetlennek, 32 százalék pedig súlyosnak ítélte tüneteit a szer elhagyásakor. Manapság Angliában ötszázezren szednek Seroxatot.
Medawar és Herxheimer 2004-es tanulmányukban a Yellow Cardhoz befutott mellékhatásokat elemezték, különös tekintettel a Seroxat mellékhatásaira, amiket a GlaxoSmithKline tizennégy éven át tagadott. Két fő vád ellen hadakozott a Glaxo leginkább: az egyik a szerrel szembeni függőség, ami a megvonási tünetekben csúcsosodik ki, a másik a nagy öngyilkossági kockázat. Egyik sem tesz jót az üzletmenetnek, így a Glaxo tüzérsége minden kis panaszkodó verébre azonnal zárótüzet rendelt el. (Hogy a szer hatástalan, az most mellékes kérdés.)
A Yellow Card-rendszeren keresztül 2002-ig a Seroxattal kapcsolatban 1370 megvonási tünetről, 18 gyógyszerfüggésről, 94 mérgezésről és 92 öngyilkossági „eseményről” tudósítottak a jelentések. A megvonási tüneteket az orvosok nem vették túl komolyan, így a beszámolók nem bővelkedtek a részletekben: szédülés, áramütésérzés a fejben, fejfájás, hányinger stb.
Az öngyilkossági kísérleteknél hosszabb leírások is találhatók az adatbázisban, némelyiket a kórház, némelyiket a kezelőorvos írta:
Átvágta a torkát.”
Csupán közepes depresszió. Öngyilkosság tíz nappal később. […] A beteg jól volt, nem voltak öngyilkossági gondolatai.”
A Seroxatot 10 mg-mal kezdtük, majd két hét múlva 20 mg-ra emeltem. Az emelés utáni 4. napon a beteg öngyilkos lett. A betegen nem látszott semmi jele az öngyilkossági tervnek a gyógyszer felírásakor.”
„Azután kezdte vagdosni önmagát, hogy Seroxatot kezdtünk adni neki”.
„A dózist felemeltük 10-ről 20 mg-ra, a negyedik napon a beteg felakasztotta magát.”
„A beteg azt követően lett öngyilkos, hogy adagját 20-ról 30 mg-ra emeltük.”
„Állította, hogy a Seroxat-szedés előtt soha nem voltak öngyilkossági gondolatai.”
„A vonat elé vetette magát. Előtte sosem voltak öngyilkossági késztetései.”
„Semmi jelét nem adta öngyilkossági terveknek. Aztán szokatlan körülmények közt összevagdosta magát, és elvérzett.”
A szerzők azt a feltevést fogalmazták meg, hogy az öngyilkossági késztetések a gyógyszeradagolás megkezdésekor vagy annak változtatásakor lépnek fel. A jelentett mintegy kilencven öngyilkossági esemény fele alátámasztotta feltevést. A Yellow Card adatbázisa alapján az angol gyógyszerbiztonsági szervek már 1993-ban felismerték a megvonási tüneteket (szédülés, verejtékezés, hányinger, álmatlanság, remegés, konfúzió), és körlevélben tudatták az orvosokkal.
Medawar és Herxheimer elemzése arra is rámutatott, hogy a betegek sokkal érdekeltebbek a mellékhatások jelentésében, és a tőlük nyert információ sokkal értékesebb és gazdagabb. Bár kétségtelen, hogy a sok színes leírást nehezebb összegezni, de sokkal valóságosabb képet ad a gyógyszer és a megvonás okozta tünetekről. A jelentésekből az is kiderült, hogy sok beteg úgy érzi, az orvosa nem kíváncsi tüneteire, nem hallgatja meg, nem figyel oda rá.
Medawar és munkatársai 2002-ben elemezték a Panoráma műsorához érkezett 1342 e-mailt, valamint a műsort megelőző három évben az ADWEB fórumára érkezett 862 e-mailt, és összevetették a Yellow Card adatbázisában észlelt mellékhatásokkal.
A levélírók 17 százaléka dicsérte a Seroxatot, 48 százaléka rossznak vagy súlyos következményekkel járónak ítélte. A fennmaradó 35 százakról (469 levél) nem derült ki, hogy szedte-e. Közülük igen sokan kritizálták a műsort, de az e-mail-aláírásokból és a címekből kideríthető volt, hogy döntő többségük orvos vagy a gyógyszeriparban dolgozik. A műsorban ismertették a Donald Schell-ügyet is. Schell kétnapi Seroxat-szedés után végzett családjával, majd önmagával, és az amerikai bíróság hatalmas kártérítést ítélt meg az örökösöknek. Az orvosok részéről különösen erős kritika érte ezt a részt, mondván, hogy az SRRI-ok csak hetek múlva kezdenek hatni, az eset egyáltalán nem meggyőző. Jól példázza viszont, mennyire nem értik a pszichiáterek az SSRI-ok hatásmechanizmusát, és csak ismételgetik a gyógyszergyári propagandát. Az SSRI-ok ugyanis rögtön hatnak az agyban, előidézik a később tárgyalandó stimuláns hatást, és megnövelik a szerotoninszintet. Amit az orvosok hatásnak gondolnak, az a csakugyan később bekövetkező szerotonin-receptorszám-módosulás. A pszichiáterek, legalábbis a műsorba beírók-betelefonálók valahogy úgy képzelik a dolgot, mintha az első három hétben nem történne semmi. Mint a századik emeletről kizuhanó ember, aki minden emeletnél azt mondja, „na, eddig szerencsésen eljutottam”. Az „esemény” nem a leérkezés, hanem a zuhanás megkezdése. A Panorámához érkezett levelek közt tíz azonnali drámai hatásról számolt be.
A levelekből kiderül, mennyire felkészületlen az egészségügy a mellékhatásokra; ahelyett, hogy felismernék súlyosságát, emelik a gyógyszeradagot, vagy forszírozzák a továbbszedést, katasztrófába sodorva a beteget.
A levelekből olyan mellékhatások is kiderültek, amelyeket sem a Yellow Card, sem más vizsgálatok nem tártak fel. Ilyen például a szenzitizációnak nevezett tünetegyüttes; az allergiás reakcióhoz hasonlóan a szerrel való első találkozás enyhe tüneteket okoz, később azonban sokkhoz vezethet.
A 993. e-mailből: „Kétszer szedtem Seroxatot életemben. Első alkalommal alig voltak mellékhatások, és könnyedén abba is hagytam a szedést. A második alkalommal, amikor felírták, egészen más volt: hányinger, gyengeség, alig bírtam kimászni az ágyból… aztán 6-9 hónapi szedés után valami örült gondolatrohanást éreztem a fejemben, az orvosom nem tudta mitől van… Fokozatosan hagytam el a gyógyszert, de rendkívül kemény dolog volt.”
A magyarázat a szenzitizáció (érzékenyülés). Az agy a megismételt „kémiai támadást” már nem viseli olyan könnyedén.
A megvonási tünetekről színes beszámolókat írtak a betegek. A leggyakoribb az „elektrizált fej”, vagyis áramütésszerű érzés a fejben, valamint a zaklatottság, a felfokozott idegállapot. Az egyik beteg elektromos kisülések sorozatáról írt, amelytől elveszítette tájékozódási képességét. Olyasmi érzés volt, írja, mintha ludak csipkednék az agyát. El sem tudta magyarázni orvosának, mert nem talált rá megfelelő szavakat. Sok beteg arról írt, hogy orvosa tagadta a megvonási hatást, vagy mással magyarázta. Utóbbiak ijedtükben mindenféle vizsgálatnak vetették alá magukat, mert azt hitték, hogy szervi betegségük van.
Az SSRI-függés és a megvonási tünetek létező és igen komolyan veendő probléma. A WHO-nak jelentett harminc, függést okozó gyógyszer között ott szerepelnek az SSRI-ok. Az angol Yellow Card-rendszerben hat szerről jelentettek gyakran megvonási tüneteket, ebből öt SSRI!

Stimuláns hatásprofil

Az egyik legveszélyesebb SSRI-mellékhatás a mánia, a csillapíthatatlan nyugtalanság (agitáltság és akathisia), az agresszív cselekmények megjelenése. Mint arról már korábban részletesen írtam, öngyilkossághoz, gyilkossághoz, iskolai lövöldözésekhez vezethet. Ezt a hatást elsősorban a Prozac kapcsán vizsgálták sokat, de más SSRI-ok szedésekor is fennáll. A stimuláns hatás lényege, hogy az antidepresszánsok –mint arra Paul Willner 2000-es összefoglalójában is következtet – nem csak az agyi szerotoninszintet befolyásolják, hanem serkentik az un. dopamin-rendszert is. Ez a hatás megegyezik az összes legális és illegális élénkítő szer hatásával.

Lassít az antidepresszáns?

Antidepresszáns okozta depresszió

Meglepő módon a Prozac gyakran okoz mellékhatásként depressziót. Breggin 2001-es könyve szerint ez azért nem szerepel a mellékhatások listáján, mert a gyógyszer megjelenése előtt az FDA egy vezető szakembere érthetetlen okokból kihúzta a mellékhatások listájáról. Mivel Breggin szakértőként részt vett több Eli Lilly ellen indított perben, bepillantást kapott az eredeti dokumentációkba, így tudomást szerzett az antidepresszáns gyakori mellékhatásáról. Ma már a Seroxat leírásában szerepel, hogy a szer súlyosbíthatja a depressziót. A mellékhatás nyilván sajátja az egész SSRI-családnak. A napi praxisban azonban senki nem tudja megkülönböztetni a gyógyszer okozta depressziósúlyosbodást a kezdeti tüneti rosszabbodástól vagy a beteg állapotában amúgy is fellépő további romlástól. Ezért a napi praxisban a gyógyszer szedése alatt súlyosbodó depresszió a gyógyszeradag növelését vonja maga után, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.

Fokozott vérzékenység

Az SSRI-ok hatással vannak a véralvadékonyságra is (Skop és Brown, 1996), különösen, ha olyan szerekkel együtt szedik, amelyek szintén alvadáscsökkentő hatásúak. Orvos kutatók több ezzel kapcsolatos problémát jeleztek.
Francisco José de Abajo és munkatársai 1999-ben 1651 gyomorvérzéssel kezelt beteget vizsgáltak meg. A kalkulált kockázat az egyes SSRI-ok esetében a következő volt: a Prozac szedése kétszeresére, a Seroxaté 4,3-szeresére, a Zolofté 3,9-szeresére, a Depsané (trazodon) 8,6-szeresére növelte a gyomorvérzés kockázatát. Ha valaki nem szteroid gyulladáscsökkentőt (Aleve, Naproxen, Naprosyn, Advil, Nuroffen, Algoflex, Voltaren, Cataflam vagy Diclofenac) is szedett az SSRI mellé, akkor átlagosan tizenötszörös kockázata volt a gyomorvérzésre.
Az ausztrál ADRAC 1998-as jelentése a Prozackal kapcsolatban 919, a Seroxattal kapcsolatban 1036, a Zolofttal kapcsolatban pedig 2023 fokozott vérzésről, illetve véraláfutásos mellékhatásról számolt be. A leggyakoribb a vaginális vérzés, ezt követi az orrvérzés, a vérömleny és a végbélvérzés. Tekintve, hogy a Prozacot éppen menstruális panaszok enyhítésére törzskönyveztette az Eli Lilly, a Sarafem (a Prozac névváltozata) ebből a szempontból sem tűnik a legszerencsésebb választásnak menstruáló nők számára.
A szerotoninnak azonban érszűkítő hatása is lehet. A Lotronex, amit a Glaxo irritábilis bélszindrómára fejlesztett ki, éppen azért okozott annyi vastagbélelhalást, mert oly mértékben beszűkítette a vastagbél ereit, hogy a bélszövet elhalt.
Aneesh B. Singhal és munkatársai 2002-ben három esetről számoltak be, melyben SSRI-szedést követően sztrók alakult ki. Mivel a megemelkedett szerotoninszint érszűkítő hatású, ezért bizonyos betegeknél fokozott kockázatot jelent az SSRI szedése, különösen, ha egyéb, a szerotonerg-rendszerre ható szereket is szednek (például étvágycsökkentők, migréngyógyszerek).

Rák

A triciklikus és SSRI-szerek kapcsán fokozott rákkockázatot jelentett több kutatócsoport.
Michelle Cotterchio és munkatársai 2000-ben úgy találták, hogy azok körében, akik legalább két évig szedtek triciklikus antidepresszánst, kétszeres, a Seroxatot szedők körében 7,2-szeres mellrákkockázat mutatkozott. A dohányzás négyszeresére növeli a kockázatot. Az SSRI-t szedő dohányosok kockázata még nagyobb.
Patricia G. Moorman és munkatársai 2003-as vizsgálata szerint a mellrák 2,7-szer valószínűbben fordult elő azok körében, akik 36 hónapnál tovább szedtek SSRI-t.
Bernard L. Harlow és Daniel W. Cramer 1995-ös vizsgálatukban az egy-hat hónap közti ideig antidepresszánsokat szedő nők esetében 2,1-szeres kockázatot találtak petefészekrákra. Akik az antidepresszáns-szedést ötvenéves koruk előtt kezdték, azoknak a kockázata 3,5-szeresére nőtt. Akik legalább tíz éven át szedtek antidepresszánst, azoknak a petefészekrák-kockázata már 9,7-szeres volt.
Susanne Oksbjerg Dalton és munkatársai 2000-ben megjelent tanulmányukban számoltak be hétéves követéses vizsgálatukról, amelyben mintegy harmincezer antidepresszánst szedő nőtől gyűjtöttek adatokat. Akiknek legalább ötször írtak fel triciklikus antidepresszánst, azok körében 2,1-szer valószínűbb volt a non-Hodkin-nyirokrák.
A rák kockázata a betegség természetéből fakadóan csak hosszú távú vizsgálatokból derül ki, ilyeneket a gyógyszergyáraknak egyszerűen nem áll érdekükben lefolytatni.

Terhesség, magzati ártalmak

Számos (látszat)megnyugvást adó (látszat)vizsgálat bizonyította, hogy az SSRI-szedés hatására nem születnek a gyerekek két fejjel, végtaghiánnyal és egyéb jól látható testi hiányosságokkal. Ezeket a vizsgálatokat azonban nem meglepő módon a gyógyszergyárak pénzelik, hiszen a céljuk a közvélemény és a pszichiáterek megnyugtatása. Bár a pszichiáterek általában óvatosan bánnak terhesség esetén minden gyógyszer felírásával, egyre több az olyan eset, amikor úgy ítélik meg, hogy az anya depressziója vagy egyéb mentális zavara indokolja az SSRI-ok alkalmazását is. Sok nő pedig SSRI-t szedve esik teherbe, márpedig a gyógyszer elhagyása sokszor lehetetlennek tűnik a megvonási tünetek miatt.
Adrienne Einarson és munkatársai 2001-es vizsgálatában harminchat nő SSRI-szedés alatt lett terhes. Közülük harmincnégy nő azonnal abbahagyta a szer szedését, mert féltette magzatját. Hetven százalékuknak azonnal testi és lelki tüneteik keletkeztek, tizenegyen öngyilkossági késztetést éreztek, négyen kórházi kezelést is igényeltek. Végül is 61 százalékuk újra kezdte a gyógyszer szedését. Ami jó hír a vizsgálatban, hogy egy művi és két spontán abortuszt leszámítva a terhességekből egészséges babák születtek. Kérdés, hogy ha az anyák a gyógyszer fokozatos elhagyását választják, nem kerülték volna-e el inkább a drámai megvonási tüneteket.
Terhesség alatt az antidepresszánsok átjutnak a méhlepényen és az anyatejben is jelen vannak. Számos tanulmány egybehangzó eredménye, hogy a terhesség alatt szedett SSRI-ok, bár hagyományos értelemben vett veleszületett deformációkat és hiányokat nem okoznak, de az agyműködést és a hormonműködést jelentősen módosítják, s ez a születés után számos kisebb problémát okoz. A hosszú távú hatások természetesen nem ismeretesek. Az SSRI-ok szedése az esetek többségében valószínűleg fölösleges és hatástalan; jobb volna a mind az anyára, mind a magzatra nézve a veszélytelen pszichoterápia. A felnövekvő SSRI-bébik generációja majd számon fogja kérni a pszichiátrián mindazt, amit ma még senki nem lát előre.

Amanda Gardner ismerteti Jay A. Gingrich 2004-es kutatásait, melyekben egérkölyköket születésük után Prozackal kezeltek rövid ideig, majd hagyták őket normálisan felnőni. Az egereken depresszív és szorongásos tüneteket lehetett észlelni. Gingrich szerint akár a magzati élet során, akár a korai fejlődés szakaszában alkalmaznak SSRI-t, az beláthatatlan változásokat okoz az agyfejlődésben. A legalább tizennégyféle szerotoninreceptor finom módosulásai a magzati agyat ért SSRI hatásra lényegesen módosíthatja felnőttkorban a drogfüggésre, impulzivitásra, agresszivitásra, öngyilkosságra, szorongásosságra, depresszióra való hajlamot.

 

Forrás: Szendi Gábor: Depresszióipar c. könyve