A szakértők a társadalmat fenyegető ketyegő időzetett bombáról beszélnek, ami hamarosan felrobbanhat, ugyanis a lányok körében a pubertáskor átlagosan több mint öt évvel korábban kezdődik, és ennek a jelenségnek elsősorban a gyerekek egészségtelen életmódja lehet az oka.

Néhány lánynál már hat-hétéves korban jelentkezik az első menstruáció, és egy amerikai felmérés szerint a fiúknál is átlagosan két évvel korábban következik be a fizikai érettség, mint pár évtizeddel ezelőtt. A tudósok megállapították, hogy az 1860-as években a pubertáskor átlagos kezdete még csak 16,6 éves korra volt tehető, azonban 1920-ban a pubertáskor átlagos kezdete 14,6-ra, 1950-ben 13,1-re, 1980-ban már 12,5-re csökkent, míg 2010-re már átlagosan 10,5 éves korban kezdődött a kamaszkor.

A szakértők attól tartanak, hogy a korai pubertás következtében ugrásszerűen megnövekedhet a fiatalkori terhességek száma, ráadásul egy új tanulmány eredményei szerint a fiatalkorúak elhízottsága is a megváltozott hormonháztartás miatt vált a közelmúltban népbetegséggé, mondta Marcia Hermann-Giddens, az Észak-Karolinai Egyetem kutatója.

Az angliai Devonban élő 10 éves Luke Rawthorn szülei észre sem vették, hogy fiuk serdülőkorba lépett, míg egy nap Luke nem közölte velük, hogy szőrösödni kezdett a nemi szerve körül. A szülők ekkoriban figyeltek fel arra is, hogy Luke viselkedése is kamaszossá vált, hirtelen hangulatváltozások jelentkeztek nála, kiabálni kezdett a szüleivel, és az ajtókat csapkodta. „Eleinte azt hittem, hogy bántalmazzák az iskolában, és rajtunk vezeti le a feszültséget, de ma már tudom, hogy a hormonális változások miatt lett Luke ilyen ingerlékeny” – mondta Sandra Rawthorn, a fiú anyja, akit egy kicsit elkeseríti a tény, hogy kisfia ilyen korán férfivá kezdett érni.

Az édesanyjával és két nővérével Doncasterben élő Leanne Pinder még csak 9 éves, de már elkezdtek nőni a mellei és viselkedése is a kamaszokat idézi. Leanne-t az iskolában megbámulják, sőt néha ki is csúfolják mellei miatt, hiszen ebben az életkorban még nem elég érettek a gyerekek. Leanne esetében azonban valószínűleg a korai serdülőkor összefüggésben állhat a lány túlsúlyával, mivel már nyolcéves korában is majdnem 40 kiló volt. „Egy kicsit aggódom amiatt, hogy a kislányom túl gyorsan nő fel, ebben a korban mi még bőven gyerekek voltunk. A mi időnkben a lányok 13 évesen kezdtek menstruálni, ma már Leanne több osztálytársának is megjött a menzesze” – mondta Nicola Morris, a lány édesanyja.

A most 17 éves Hayley Smith rendkívül korán, már 6 éves korában a serdülőkor jeleit mutatta, menstruálni kezdett és mellei is növekedésnek indultak. 8 éves korára már rendszeressé vált menstruációs ciklusa. Hayley szintén meglehetően nagy baba volt, 4 kiló feletti születési súllyal, ami befolyásolhatta a hormonműködést és korai pubertáshoz vezethetett.

 

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram