Más a magasabb és a mélyebb hangszín jelentése.

A hangmagasságunk bizonyítottan árulkodik arról, hogy beszélgetőpartnerünket hová soroljuk a társadalmi ranglétrán – derült ki a skóciai Stirlingi Egyetem tanulmányából, amelyet a PLOS ONE című tudományos lapban adtak közre.

A kísérlet résztvevői állásinterjún vettek részt, ahol személyes és társas jellegű kérdésekről faggatta őket az kérdező. Mint a kutatás eredményeiből kiderült, a kommunikáció nem csak a szavak szintjén zajlott: a kísérleti alanyok hangfekvése érdekes mintázat szerint változott a beszélgetések során. Nők és férfiak esetén is megfigyelték, hogy a hangfekvésük megemelkedett, ha olyan beszélgetőpartnerrel akadt dolguk, akit magas társadalmi státuszúnak ítéltek, míg alacsonyabb vagy egyenlő státuszú partnerrel alacsonyabb hangszínen beszéltek.

A magasabb hangfekvés a behódolást mutatja, ezzel jelezzük partnerünknek békés szándékainkat és fölényének elismerését – így reagált az eredményekre Viktoria Mileva, a kutatás egyik vezetője. Ezzel szemben a mélyebb hangszín erőt és dominanciát jelez, főleg férfiak esetében. Talán nem meglepő, hogy egyetlen kivétel akadt: az önmagukat magas státuszúnak ítélők nem változtattak a hangszínükön, rájuk mindenkor higgadt, mély hang volt jellemző.

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram